Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi-Könyvtár Itten az ész már se töpreng, se számol, Helyébe ült az égi mámor: Csak érzi, érzi mind ez ifjú szív, Hogy e nap tettre hív. De lél-e utat, mit e kis had érez, A nép, a milliók szivéhez ? Oh lessz-e hangjuk, amely feltüzel, Hogy rajta, tenni kell 1 Lesz hangjuk. Mivel im, e pillanatban Felugrik s az asztalra pattan Egy ifjú, ki parancsolóan int, S mindenki rá tekint. Valami bűvös láng lobog szemében, Amint ott áll, prófétaképpen, Aki a népet boldogítni most Törvénytáblákat oszt. Olvasni kezd ... S az első sortul fogva, Hallgatják, szinte ittasodva. Petőfi Sándor az, ki ott szaval: „Talpra magyar!" . . . S ahogy az esküvést elmondta fennen, Utána dörgék valamennyen; S e perczben az a füstös régi bolt Istennek háza volt. Az ócska asztal szent lett, mint az oltár, Az a prófán dal szinte zsoltár, S mint hívők állanak a pap előtt, Úgy vették körül Őt.