Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

114 Petőfi-Könyvtár „Előre székely, kinek ősi véred Minden kis csöppje drága gyöngyöt ér! Ti szent büszkeségi a honvédi névnek, Tanuljatok meghalni a honér!" S a költő lantján míg így zeng az ének, Szivükhöz mintha villanyszikra ér: A harczitüz mind magasabban éled, Tombolva, zúgva, mint a végitélet! De ah, lepattant a lant drága húrja! Reá csapott a zúgó fergeteg . . . Szegény hazánk is vérözönbe fúlva, Vtrgődik kínjain, mint lázbeteg. De a letiprott nép feltámad újra, S hódolni jön, dicső szellem, neked! A nemzedék im' itt élő tanúja: Hegy újra zöldéi fejed koszorúja! Költők királya! Csak szórd égi fényed! Körülrajong ma ir.mét nemzeted. Rideg közönynek álmából fölébred, Lelked sugánt hoyyha ráveted ! A korhadó fa, sarjan újra éled, Én felvirul, mint ifjú rengeteg! . . . S sirod, melyen bús honfi könnyek égnek, Bölcsője lesz egy dicsőbb ezredévnek!" Illyés Bálint.