Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Színészkaraván

Szinészkaraván 73 Balla dühbe jön és előáll: — Én meg Kilényi direktor vagyok. Kijövet Kilényi majd megverte. — Mi jut az eszébe ? Hiszen én inkognitóban akartam itt járni! — Én is, — mond flegmatice Balla. Kilényinek a speczialitása az volt, hogy mikor a kassza kezdett vékonyodni, előszedett mindenféle képtelen férczelményt, aminek három czíme volt, azok nem csaltak soha. Pécs egyik érdemes színházlátogatója, Bantler doktor, egyszer megtámadja e miatt. Nézze, direktor, maga rosszul cselekszik, mikor ilyen bolondoknak való képtelenségeket játszik. Az okos embereknek játsszék, ne az ostobáknak. Doktor úr, — mond Kilényi, — hány ember megy el átlag az ablaka alatt egy napon? Mit tudom én. Öt-hatszáz, ezer is. — No és mint bölcs férfiú, mennyit taksál ezekből tiszta, józan eszű, okos embernek? Hát . . . úgy a tiz százalékát. . . — No lássa, kedves pártfogóm. Ez a tiz perczent az ön publikuma. A többi az enyém . . . Volt egy mindenese, Gyárfás, akiről legendákat mesélnek, akár csak Nagy Pistáról. Egyet-kettőt megjegyeztem magamnak. Buta, de végtelenül becsületes ember volt, kellékes, szinlapragasztó, világosító, kihordó és mindenbe beugró s természetesen mindent a leg-