Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Színészkaraván

70 Petőfi-Könyvtár „Valaschegg karmester mindig arra kért, hogy emlékezzem meg róla a végrendeletemben. Én tehát teljesítem e kérését és ezennel megemlékezem róla. Piszkos cseh fráter volt, de azért mondjátok meg neki, hogy tiszteltetem." Valaschegg nem nagyon örült a megemlékezésnek. Volt a karmesternek egy gyönyörű leánya, Póli, akit a világért sem akart színészhez adni feleségül. El is híresztelte, hogy csak czivil emberhez adja és ad vele ötezer sájn forint hozományt. Volt akkor a társulatnál egy fiatal, kedves szinész, Balta, akit később a Károlyi társulatatánál láttam Pécsett, Beődy Gáborral együtt, mikor még Pécsett a Mária-utczai régi színházban tartották az előadásokat. Balla egyszer megtréfálta Valaschegget. Nem kapván gázsit, kijelentette, hogy elhagyja a társulatot. Összecsomagolt (két gallért és egy ingmellet) s aztán beült a vendéglőbe, várta a gyorskocsit, hogy menjen vele tovább. A korcsmában ott ül Gyöngyösi, Szabó, Veress, Udvary s még egypár szinész, akik szomorúan búcsúznak Baliától, akinek — délidő levén — még csak egy ebédet sem adhatnak útravalóul. — Bezzeg adhatna Valaschegg, — mondja Gyöngyösi, — mert az mindennap főttet eszik. Meg is hihatott volna ebédre. — Nohát, — mondja Balla, — elmegyek hozzá, meghivatom magamat ebédre és ott maradok.