Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Petőfi színész élete

38 Petőfi Könyvtár dogatott. Ha a fele ábránd volt is s a fele anekdota — ábrándoan, anekdotában is fölcsillan egy-egy aranyszem ! Ilyen a Petőfi szinész-avatása is. — Zimankós, borongós késő őszi délután volt, amikor betoppan hozzám Petrovics, az én kedves földim és régi jó barátom. Szinész akar lenni, úgymond, és én örömmel vittem Szabó Józsefhez, az igazgatónkhoz. Szabó ostoba ember volt, de nagy kasszacsináló. Darabok műbecséről, klasszikusokról nem nagy véleménye volt, de tudott publikumot csinálni. Ahogy meglátja Petrovicsot, rám néz. — Beteg ez az úr? — Nem a', — mondom, — csak megviselte az út meg a hideg. — Persze, én állítsam lábra, mi ? Petőfinek ennyi éppen elég volt. Belezördült a beszélgetésbe. — Fölvesz az úr, vagy nem ? Az erélyes hang megtette a hatását. Meg talán szüksége is volt Szabónak valamelyik vasárnapi darabhoz ilyen erélyes, egy kissé reszelős hangra. Megfordult. — Persze, hogy fölveszem, persze. Csak azt nem tudom, hogy mi a kívánsága? — Megélni! — vágott közbe Szuper. És Petőfi — szinész lett. Gázsit ugyan nem igen látott, úgy, hogy nyomorúságában Némethy György fiatal szinészbarátjához volt kénytelen költözni,