Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Petőfi színész élete

Petőfi szinész-élete 39 mert megvette volna az Isten hidege. Ott egy ágyban háltak közösen s mindegyikük két-két forintot fizetett havonként. Szuper a Napló-jában bővebben ír a fehérvári társulat nyomoráról, a Petőfivel való találkozásokról, sétákról a temetőbe, s verseinek mindig kedves felolvasásáról, melyet Szuper is nagyon szeretett hallgatni. Fűtetlen szobájából Károlyékhoz ment át melegedni s ilyenkor verseket olvasott föl, ami meg Szuperékat melegítette. A szinház gyalázatosan fizetett neki. Örülhetett, ha egy hónapban három forintot tudott kiszorítani a fukar Szabó direktor kasszájából. Egyszer tán négyet. Éhen halni sok, megélni kevés. Annyira megy a nyomorúsága, hogy pápai barátaihoz ír egy keserves levelet, kérvén, hogy ne hagyják elveszni! Szóval hamar beteljesült a jóslat: „Pályámon, oh úgy is tudom, Leend ok — sírni még! . . ." Ok volt rá, de azért még sem sírt. Ebből a vulkánból tűz törhetett ki, de könny — soha. Csak egyszer, mikor kibékült a szüleivel. De hát nem olvad-e meg az egetverő bérezek hava, mikor az örök nap anyai melegét érzi ? Egyszer meghívta a házigazdája őt is, Szuperékat is disznótorra. El is mentek s ott olvasta föl a „Disznótorban" czimü költeményét. „Csitt nyelvek és fülek, csend, figyelem — Szómat most fontos beszédre emelem!" stb. Ez a vers tetszett meg Pákhnak is, sőt Bajza is megdicsérte. (Föl is készült rándulni a zord téli napok után Pestre.