Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Petőfi vándorlásaiból

Petőfi vándorlásaiból 25 uramöcséim! — Isten hozta! Parolát édes barátaim. — Áldja meg a magyarok istene! Azzal a nyakába esett mind a kettőnek minden teketória és czeremónia nélkül, amiben nem volt czikornya és frázis, mint az óráczióban, de annál több őszinte, magyar szívesség. Azzal vitte be Petőfiéket a fellombozott iskolaszobába, ahol már seregesen várta az egybehívott vendégsereg a nagy kapaczitást, — és lőn öröm Izráelben. A csinos lányok és menyecskék közül pedig aki be nem fért az iskola-szobába, bekukucskált az ablakon, de már anélkül el nem ment, hogy poéta uramat szemtől-szembe meg nem nézte volna. Mikor aztán az ebéd vége felé megeredt az áldomások árja, mindenki várta nagy figyelemmel, hogy mit fog szólani Petőfi? Beszélt már minden, aki csak beszélni tudott, — csak Petőfi diskurált még sine cura rektrammal, nem is gondolva a veszedelemre, mely őt fenyegeti. Végre aztán oldalba inti barátja, hogy — „Te Sándor, ezek az emberek dikczióra várnak! " — De már abból semmi sem lesz! De már csak tegye meg uramöcsém az én kedvemért! — kontrázott hozzá rektram. Elkerülhetetlen volt a keserű pohár. No megálljatok ! — gondolta magában a költő, majd mondok én nektek beszédet! Azzal feláll, poharat fog, és elkiáltja magát,