Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Petőfi vándorlásaiból

34 Petőfi Könyvtár jóféle szívvidámitók képezték az előszót az ebéd nemsokára megjelenendő nagy munkájához. Maga pedig sietett, hogy neki lásson az öltözködésnek. Tiz perez alatt olyan hivatalos gálába csapta magát, mintha legalább is a szuperintendens elé igyekezett volna orátori küldetésben. Amint belépett a kis szobába, a vendégek is megriadtak s megállt a pohár a kezükben, azt gondolva, hogy valami tisztelgő deputáczió ijesztgeti őket. Rektor uram megköszörülte a torkát, uti dignum est et justum ; helyre rántotta a nyakravalóját s olyan komoly egy képet csinált, mintha valami hosszú beszédre akarna rágyújtani. Petőfi és barátja — (mert hogy ők a vendégek, mondanom sem kell), — komolyan meghökkentek erre az intrádára s szorongatott kebellel néztek egymásra, átlátván, hogy nekik most mindjárt egy hosszú oracziót kell végig hallgatniok. - Tisztelt, érdemes, — kezdi a rektor. — Méltóztassék, urambátyám! — Dicső haza . . . — Ugyebár a rektor úrhoz van szerencsém? Urambátyámat ez nem hozta ki a sodrából. Neki volt ő szokva efféle kis félbeszakításnak. Újra kezdte. — Nagyérdemű koszorús! . . . — Persze, hogy rektor uram, — hiszen még a fülén lóg az egyik pókháló! Ahol ni! Puff! Erre az észrevételre tökéletesen kiesett a sodrából rektram, — vége volt az órácziónak. — No hát üsse meg a mennykő az orácziót,