Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Petőfi vándorlásaiból

Petőfi vándorlásaiból 23 midőn egyszerre nagy kurjongatás támad a külső territóriumon, ahol is egynehány félig köszörült és sokkal több köszörületlen torok nagy lelkesedéssel kezdte ordítani a nótát: „A virágnak megtiltani nem lehet, hogy ne nyíljék!" — Na mindjárt kinyitom én a szátokat, ha el nem hagyjátok ezt a veszekedett sivalkodást, melyben nincs egy tisztességes hang! — fortyant föl rektor uram, aki méltán sértve látta az ünnep dekórumát e sivítás által, melyben valamennyi torok egymástól teljes függetlenségben, hamis hangok egész lajtorjáján hurczolta meg a nagy költő gyönyörű dalát. Rohant is ki azon porosan, pókhálósán, hogy rendet csináljon a nebulók közt. Éppen a kis ajtót akarta fölrántani, hogy ott majd szokott autoritásával közibük cserdit, amikor egy nyúlánk, beszédes arczú ifjú egy útitárssal áll elébe s kérdezősködik a rektor után. A re-re-rektor ? Kérem alássan, igenis, azaz hogy igenis itthon van, — csakhogy bizony egy kicsit, izé, neglizsében van még, — akadozék Székely urambátyám, a nagy pinczekulcscsal ágálván kezében. — No, az semmit sem tesz. Nem jöttünk mi rektor uramat megkéretni, hanem átutazva, engedtünk a szives meghívásnak. — Tudom, kérem alássan. Csak tessék! Anyjuk jer ki. Szólj már te is. Egy perez alatt itt lesz a rektor is. Csak méltóztassanak. Azzal betuszkolta a fiatalokat az egyszerű, de barátságos szobába, melynek asztalán különféle és