Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Egy színész-család

126 Petőfi-Könyvtár tőről metszett kis népies figura, csattogó csalogányhang, ifjú báj, virgoncz, életrevaló, kedves, s ami fő: izről-izre magyar. Három hónap alatt a publikum bolondult utána. A Nemzeti Szinház fiatal, daliás művésze, Hegedűs, — egy színésznek szokatlanul mély érzésű ember — belészeretett még a vidéken vándorlása alatt; nemsokára jegyesek, majd férj és feleség. Esztendő multán hármacskán éltek, mint az első emberpár az édenben. Nem hiányzott azok boldogságából semmi. Polykrates vendége megrémült volna attól a túlnagy boldogságtól, amelyben volt valami túlvilági. Nem tarthatott soká. 1859 szeptember 11-én a „Csikós"-t adták. Rózsi szerepében Hegedüsnével. A közönség ki nem fogyott a tapsból. Mintha érezte volna, hogy utoljára látja a népszínmű pacsirtát. Nyolcz nap múlva, éppen amikor felgördült a függöny, este hét óra után, akkor szállt le az ő életének örökre eltakaró sötét fátyolfüggönye. Halála előtt rózsaszínű kis csokrocskákat csinált, s azokat kötözgette a karjaira. Aztán elaludt szép csöndesen. „A nemzeti színpadnak még nem volt olyan vidéki vendége — mondja Bulyovszky Gyula, a legszellemesebb szinbirálók egyike — aki oly hamar s általánosan megnyerje a közönség tetszését. Hegedüsné asszony, mint Bodenburg Lina, csak hat évvel ezelőtt — 1853-ban — lépett a szinpadra s oly hivatottságot hozott magával arra a szakmára,