Kacziány Géza: Petőfi könyvtár 18. Petőfiről és mestereiről (1909)

Petőfi

Petőfi. Ü

nnepet ülni gyültiink egybe, a gyász és öröm ünnepét. Gyászünnepet azért, mert félszázad év előtt e napon veszité el Magyarország egyik legféltettebb kincsét, a lánglelkü dalnokot, kinek elhullta a magyar szabadság leáldozását is maga után vonta, — örömünnepet azért, mert hálát kell adnunk a Gondviselésnek, hogy e nemzetnek ajándékozta a világ legnagyobb lantosát: Petőfi Sándort. Győzelem-ünnepet, mert midőn ő elhullt a magyar szabadságért, ez a leányzó sem halt meg, hanem élt, föltámadott és most félszázad múlva egészségesebb és erősebb, mint valaha volt. Dicsőség ünnepét ülni gyültünk egybe, mert a félszázad előtt elhullt ifjú dalnok nagy hire, nagy neve ma már betölté a földtekét, minden népek elsői között az első helyre tette őt az emberiség s egy-egy dalát ma annyi nyelven éneklik, ahány év előtt ő a fehéregyházi csatatéren elhullt. És végül hálaünnepet a Gondviselésnek azért, amiért neki olyan halált adott, amilyet ő maga kivánt, félistenként az Égbe ragadva őt, hogy senki se lássa holttetemét s megkímélte a zsarnokság