Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

Petőfi István

Petőfi István versei 29 nak . . ., mely bájos egyszerűségével a negyvenes évek szép kis dalaira emlékeztet. Négy évi szünet következik. Midőn az ember rab, néma a bánattól, Nem úgy mint a madár, mely fogva is dalol. Ezzel okolja meg 1856-ban hosszas hallgatását. A hosszú szünet nem vált költészete előnyére. Börtönében minden irányban sokat tanult, így jártasságot szerzett magának a költői technika titkaiban is, de ennek meg lett az a rossz eredménye is, hogy ezentúl sokszor megrontják verseit a külső fogások. Újra a szerelmi dalt vette lantjára. Mikor 1856 őszén itthon volt pár hétig, beleszeretett valami szép leányba, aki azonban egyáltalán nem viszonozta érzelmeit. Petőfi István érdeklődése sem lehetett nagyon mély, amint versei hangjából látszik. Egy-egy kedves szakasz akad több versében, (.Reményhez . . ., Ablakomon . . ., Repülj lelkem, repülj . . .) de különben gyöngék. Igen jellemző Petőfi István e szerelmére a Panasz czimü vers, mely inkább elmés, mint őszinte. Haladás egy pontban érezhető: a természeti képek sokkal művésziebben vannak kivivé. A népdalból és bátyjától tanulta el az eszmetársítást s a negyvenes években alkalmazta is, de most ez alkalmazás öntudatosabb és hatásosabb lesz. A természet nagy szeretete, különösen a pusztáért