Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

Petőfi-Könyvtár SZIVJAJDULAT. Szeretlek, hogy majd meghalok érted, Szeretlek, mint csillagát az ég, Szeretlek, mert te világítád meg Borús éltem sötét éjjelét. Szeretlek, mint sivatag pusztának Oroszlánja a szabadságát, Megvívnék érted minden veszélylyel, Adnám bár éltemmel meg árát. Szeretlek én, mint a föld a napot, Amely nélkül éktelen, setét, Bárha gyakran égető sugári Megrepesztgetik is kebelét. Szeretlek én, mint fa a gyümölcsét, Melyet saját életével tart; S mint az, úgy reszket szivem, ha látja A tán téged tőle elsodró vihart. Szeretlek lelkemből s nincs szivemben, Amely érted nem hevül, egy csepp vér, S mégis ... mégis lányka ! szerelmemért Mindig, mindig mélyebb seb a bér. Nyessed a fát, mielőtt kihajtott, Ámde lombos ágát ne vagdald, Mert ha eljön a nyári nap heve, Árnyékában nem pihenhetsz majd.