Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

Peőfi István versei EGY KÍVÁNSÁGOM. Nem óhajtok földi boldogságot, Nem rettentnek engem a küzdések; Tűzben tisztul meg az arany, és a Lélek arany, tüz a szenvedések. A dicsőség fényes koszorúja Után lelkem éppen nem sóvárog; Tüskés az is ... s mig a homlok ékes, A sziv vére égetőn szivárog. Egy vágyam van, egy a kívánságom : Adna Isten nékem dal-hatalmat; Lemondanék én cserébe érte Mindenről, mi élvet itt alant ad.. Egy rövid dalt egy hosszú életre, Lángbetükkel írt buzgó honfi-dalt, Mely, mint Mózes tíz parancsolatja, Élne, ha száz s száz nemzedék kihalt. Egyetlen dalt, mely a palotákból A kunyhókba ajkról-ajkra járna Egy időben, mint a meleg napnak Szivéből kilőtt enyhe sugára. Egyetlen dalt, melyet egy istenkéz Szivem parlag földjébe ültete Virágként s ott a tiszta hon-szerelme Ragyogó nap s harmata növelte. Petífi-Könyvtár. XVII. 1