Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

Petőfi István versei (J157 Türemlik a népsokaság, Miként hullám a tengeren, Midőn rajta dühöngve jár Viharos szél, e vad elem. Mentőszerrel mindenfelől Segítségül ezrek mennek, Nem hiányzik biztató szó S pusztulástól óvó kezek. Keblemben mily nagy a veszély! Ront, bont, dúl ott is egy elem : Lángban szivem s tán porrá ég: S nem jő, nem jő, segedelem. És a lányka, ki felgyujtá E magányos árva lakot, Midőn kérem, hogy segítne, Szemtől-szembe kikaczagott. S kárörvendve nézi kínom, Mint a győztes had vezére A kardélre hányt ellennek, Mint foly, ömlik piros vére. Ne is jöjjön segítségül, Mindhasztalan ! későn érne: A leégett ház falára Egy-két könnycsepp, mit se' érne Ha már nem jött, ne is jöjjön, Nem segítne úgy se' rajtam: Égő szivem hamvaiba Vágyaimat eltakartam.