Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1856-1857.

Petőfi István versei (J121 BARNA FÖLDET . . . Barna földet a fehér hó lepte be, Fehér kendőm barna lányka szegte be ; Ha jő tavasz, újul a föld, a mező, Ha meghalok, lesz kendőmből szemfödő. Üldöz a sors, üldöznek az emberek, Hosszú harczban vélök már-már csüggedek; Fáradt vagyok, . . . óhajtom a nyugalmat . . . Ami itt nincs, föllelem a föld alatt. Jóban, rosszban részesültem eleget: Lakta öröm, lakja a bú keblemet; Hü barátim voltak : nyomor, fájdalom . . . Ellenségim: tudja Isten 's én tudom ! Déli pontját meghaladta már a nap, Nem sokára beköszönt az alkonyat; Szállj le napja életemnek, jöjj le est! . . . Megpihenne már a lelkem örömest. Édes lesz a hosszú álom énnekem: Kedves képed lebeg, lányka, felettem ; Fehér kendőm födi be majd e szivet, Amely érted hevült, égett, vérezett. (Brünn, 1857.)