Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1849-1852.

100 Petőfi-Könyvtár Szabad az én lelkem, szabad volt, az is lesz, Mig e kebelben él, mig szivem csak dobog, Nem kenyerezi le királyi kegyelem, Mely a zsarnok ellen bosszulánggal lobog. S e kínhalom alatt megsebzett szivünkbe Enyhítő írt csupán a tudat csepegtet, Hogy neked szép hazánk, amivel tartoztunk, Letizettük híven, amint tőlünk tellett. Megjön még az idő, de mi tán nem érjük, Midőn az igazság lesz hatalmas, győztes, Tápláljuk e reményt aggódó szivünkben Isten véled pajtás! Higyj, remélj és szeress! (Gerberbach.) BODOR ZSIGA BARÁTOMNAK. Ha a csillagok büszke fénytüzét S a holdvilágnak teljes fényét Látod a nagy távolságba', Akkor bajtárs emlékezz vissza Együttlétünk boldog óráira S érezd kellemöket újra. Ha a napnak piros alkonyába' Rád özönlik fényes sugára, Vess felém egy pillanatot; Nincs távolság a barátságnak, Lennék bár hold és csillagoknak Fölötte : — szivem te birod.