Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1849-1852.

Petőfi István versei 99 Meg vagyok én arról győződve egészen, Hogy benned bírálót levelem nem talál, Miképpen arról is, hogy üdvözletemnek Vendéget szerető szived majd nyitva áll. Fogadd tiszteletem legforróbb csókommal, Fogadd vérző szivem legbensőbb szerelmét, Kinek adnám másnak, ha neked nem adnám, Aki tudod annak iszonyú keservét. Könnyimben fürösztött levelet küldenék, Ha még szemeimnek könnyzápora folyna. Igen ám! Szép hazám, ha már érted régen Utolsó cseppjéig el nem hullott volna. Ebből ennyi elég, ez útról eltérek És kínzó fonalát tovább én nem fonom; Ne hogy szivemet most, majd később szivedet Vészviharként zúgja által a fájdalom. Hát hogyan s miképp vagy, napjaid hogy folynak? Hej, be rég láttalak. Csak hiredet hallom, Birom egy pár müved, mint drága kincseket: Vándorbot, — Pipadal, — Merengés kórágyon. Úgy szeretnélek már látni személyesen, Oly igen szeretném szorítni jobbodat, A viszontlátásnak teljes örömében Ölelve átadni baráti csókomat. De tudod helyzetünk keserves mivoltát, Legjobb szándék mellett csak mennyit tehetünk, A szabad akarat rabbilincsen szenved, Lekötözve minden, szabad csupán lelkünk. 1*