Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

V. Künn a pusztán

82 Petőfi-Könyvtár jutottam, — felelt siralmas hangon Puki úr. A tűz mellett álló ifjú vándorszínészre mutatott, aki közömbösen hátat fordítva, kezét melengette a lángok felett. — Éppen Petőfi a megmondhatója, hogy csaknem megfagytam a hózivatarban és fejem körül már éreztem a halál angyalának szárnycsapását. Nem tréfa dolog tél közepén utazni az Alföldön — és gróf úr megöléssel fenyeget ? Edmund gróf hevesen kiáltotta: — Megtiltom önnek, hogy gróf úrnak nevezzen. Az én nevem a „nádkirály". Ami azelőtt voltam, az odakünn maradt a világban, egy kegyetlen női teremtés karmai között . . . — Tehát nádkirályom! — folytatta Puki úr felélénkülve, — ha nem csalódom, éppen azon kegyetlen női teremtéstől jövök, aki miatt a remeteéletet magára vette. Fehér zászlóval jövök. A fogadalom alól feloldozást hozok. íme itt a levél, amelyet szivemre zárva hozok úttalan-útakon, téli sivatagokon által ... Itt az irás. Puki úr csizmaszárához nyúlt és abból egy gondosan összehajtogatott levelet vett elő, amelyen több piros pecsét hirdette tartalmának fontosságát. Edmund gróf mohón kapott a levél után és miután megszagolta azt, színészkedő, áhítatos arczczal törte fel a pecséteket. Reszkető kézzel, átszellemültarczczal, szinte extázisban futott végig a levél tartalmán kétszer, háromszor, mintha nem tudott volna betelni annak betűivel. Aztán nagy sóhajtás tört ki melléből és megragadva a Puki úr kezét, hálásan megszorongatta.