Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

V. Künn a pusztán

A negyvenes évekből 83 Köszönöm, szivemből köszönöm, testvér . . . Sohasem fogom önnek elfelejteni . . . Virág, a ház ezentúl ismét egyedül a kendé, mert reggel útrakelek. Kinyittatott előttem a kapu, amelyen én visszatérhetek ismét az életbe. Majd az ifjú színészhez fordult, aki akkor már ismét könyvecskéjét olvasta a tüz világosságánál. Színpadias pózzal állott meg előtte és szavaló modorban kezdte: Tisztelt úr, bocsásson meg, hogy feltartóztattam utazásában . . . Eddig elátkozott, szerencsétlen ember voltam, aki a magányra, remeteségre kárhoztatva, néha erőszakosan megtörte fogadalmát, hogy emberek társaságához jusson. De az átok lemúlott rólam. Ön szabad, tisztelt úr. Miután most éj van s így útját nem folytathatja, nagyon szerencsésnek érezendem magam, ha házamat, remete-otthonomat felajánlhatom. Az ifjú szinész nyugodtan felemelkedett a fatuskóról, amelyen eddig ült. — Úgy tehát mindjárt megyek. Társulatom Füzes-Abonyban van és nekem holnapra ott kell lennem, mert fontos szerepet játszok az előadáson. A gróf szeretetreméltó mozdulattal fogta meg az ifjú szinész kezét: — Töltse velünk az estét, amely egy szerencsétlen embernek megváltást és új életreményt hozott. Amint a nap felkelt, itt lesz szánom, amelyen elutazunk a kócsag-szigetről. A szánon kényelmes ülőhelye lesz önnek is, estvélig régen 6*