Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

V. Künn a pusztán

A negyvenes évekből 73 vecskéjét és azt szorgalmasan betűzgette a leszálló napvilágnál. Tulajdonképpen miféle könyvet olvas? — kiáltott fel méltatlankodva Puki úr. Ezt a könyvet Sekszpir irta, — felelt az olvasmányába mélyedt ifjú. Sekszpir, — mormogta gúnyosan Puki úr, ön is a külföld majmolóinak példáját követi. Vájjon nem terem-e elég virág honunk határain belül, amelyeknek illatában gyönyörködhetünk ? — Sekszpir egy isten volt. Óh, balga ifjúság, — fakadt ki Puki Pál, — mily bőkezűen dobálózik az ifjúkor e jelzőkkel! Az istenek sem elég nagyok ahhoz, hogy földi bálványaikat hozzájuk hasonlítsák. Látom, hogy borsót hányok a falra, az én szavaim kegyeden, tisztelt fiatal barátom, nem segítenek. Valamely titkos vonzadalom a poétái mezők felé irányítja önt. — Erős vonzadalom, — felelt halkan az ifjú. Puki úr most az ifjú szeme közé nézett. — Mondja, vannak szülei ? Az ifjú bólintott. — És kicsapták az iskolából! Minden kicsapott diák költő akar lenni. — Ahogy vesszük. Otthagytam az iskolát, annyi bizonyos. S azóta hányódom-vetődöm. Lehet, hogy százszor elpusztulok addig, amig nevemet csak egyetlen ember is megismeri Magyarországon. — Apropos! Hogy hivják önt? Petőfi Sándor.