Krúdy Gyula: Petőfi könyvtár 16. A negyvenes évekből (1909)

V. Künn a pusztán

64 Petőfi-Könyvtár a bevágásnál már jóravaló szél dudál az utazó fülébe. Messze-messze innen van valahol a töltésbevágás a rónaságon, de a szelét a bevágásról nevezik el, mintha annak valami köze volna a szélhez. Ha a pusztán vihar tombol, a bevágásnál a szél úgy zuhog, mintha a végitélet napja következnék el a világra. Ilyen helyeken jelenik meg a hómenyasszony, az a felhőkig érő hóforgatag, amely rettenetes körtáncczal suhan végig a pusztán és megöl minden elevent, amely útjába kerül. Hóhegyeket, hegységeket emel a sík pusztán, máshol a kopár, megfagyott földig kivájja a hóborította területet. Állat vagy ember nem menekülhet meg elevenen a hómenyasszony elől. Jobb lett volna annak nem születni, akit a téli förgeteg a pusztán talál. Tombol a hóvihar és országútnak régen hirehamva sincs a pusztaságon. A viharnak még csak az elején vagyunk és némi világosság szüremlik keresztül a lezuhanó hótömegen át. Itt-ott egy útszéli fa, félig betemetve azt, hirdeti, hogy erre vitt el az országút, amikor még volt. A pusztaságon egyedül halad egy ember. Olyan egyedül van, mint talán sohasem volt és mert szomszédjai egykor tán a földalatt is lesznek, de itt ő az egyedüli élő lény, körülötte a halál országa. A halál országában törtet előre az ember fáradhatatlanul, meg nem állva, meg nem pihenve, hisz másodperczek alatt betemetné a hó, ha nyugton