Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása

82 Petőfi-Könyvtár rejtélynek tűnhetett, de az igazat mindenki kiérezte és a nemzet egészében hamar megértette. Kevésbbé a kritikusok. Hogy a sérelmet megtorlatlanul nem hagyja, feltehető indulatos természetéről. Szavai ilyenkor éppen nem válogatósak. Tollal üti őket, mint az apja taglóval az ökröt (Apám mestersége s az enyém). Nyújt nekik hulladékot (rossz verset), hogy rágódjanak rajta (Rossz verseimről). Rábizza pegazusára, mely „magyar csikó és legörömestebb a pusztára viszi", hogy rúgja agyon őket. (Az én pegazusom). „Ha férfi bánt — úgymond — karddal felelek, de a kutyákat csak korbácsolom". Költőversenytársairól, a hitványabbakról, is elég nyersen emlékszik meg. Az émelygős holdvilági poézisnek szatírája: „A hold elegiája" czimü költemény. A maga eredeti utján haladó Petőfi, ki egészen a magyar nép életéből emelkedik ki s annak érzelemvilágából táplálja költészetét, idegen költők állandó befolyásának nem rendeli magát alá. Muló hatás azonban mégis mutatkozik, főleg oly költőké, kiknek eszménye, iránya, törekvése egyezik az övével. így bilincseli le őt Shelley nemes idealismusba vegyült gyöngéd pessimismusával és Moore Tamás szabadságszeretetével. Szorosabb lelki kötelékbe lép Berangerrel és Heinével. Mindkettő a népszabadság és demokráczia lelkes hive, a költészetben a népies irány követője, tehát politikai eszményük és költői irányuk lényegileg azonos Petőfiével. Idegen hatás.