Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása

74 Petőfi-Könyvtár A haza szomorú sorsa fellegként nehezedett Petőfi lelkére, de ez a bánat nem volt elég ok arra, hogy kedélye sötét ember- és világgyülölettől elboruljon. Pessiinismusának, mely költészete virágkertjében a szomorúság gyászfája, más subjectiv oka lehetett. Maga szivesen megtagadja jókedve őszinteségét, csakhogy magát valahogy kimagyarázza: Olvastátok vidám dalaimat ? Azt gondoljátok, hogy lelkemből irom. Oh dalomban a kedv a nevetés, Csak olyan ez, mint a virág a síron. Kivül a siron nyilik a virág, S belül a sirban féreg és halott van. így irtam én enyelgő dalokat Mig lelkem haldokolt a fájdalomban. E haldoklás a fájdalomban a legsötétebb világnézettel eltelt költemények egész sorozatának volt szülője. Az emberi élet a bűn és gonoszság fészke; az erény vértanúságot szenvedni jött a földre; a szívben csak gyötrelem, az elmében kétségbeesés tanyáz. Ilyen Petőfi pessimismusának alaphangja. Ki a szenvedést a derültség fényébe öltözteti, a nyomort humorával édesiti, hogyan jutott az élet ily felfogásához? Valóban, egyike Petőfi szelleme rendkivüliségeinek. Okát ne keressük élete hányódásiban. Kereste a küzdelmet és némileg tetszelgett a nyomorban, mintha akaratereje edződnék általa. Szelleme sajátos alkata és külső hatások együtt szülték. Pesssimismus.