Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása

Petőfi Sándor költészete 61 hoz intézett vers, melyben az ifjú leány bájairól szól elragadtatással. Megsiratja mint a nemzet veszteségét Rózsavölgyinek, a jeles zenésznek, halálát és buzditó szavakat intéz az ékes szavú Kazinczy Gáborhoz és Adorján Boldizsárhoz, költőtársához. Jellemző és nagyon magára Petőfire illő, ahogy utóbbit inti: Illeszd össze lantod Hisz a költő, ha legfájóbb hangot Sóhajtja, akkor legboldogabb. Dalold mind, mivel szived teli, S minden hang, amely ajkadon kijő, Lelked darabja legyen. Oly dicső Kín és gyönyör közt elvérzeni.*) A meleg érdeklődéssel és szeretettel, melyet ezen említett barátaival szemben árul el és fejez ki költőileg, sehogy sem vág össze heves, bár múló indulat szülte kifakadása Pákh Albert és Vörösmarty ellen (Végszó ***-hez, Vörösmartyhoz.) Mindkettő barátja, utóbbi jóltevője volt. A szenvedélyesség hibáját tetézi az. igazságtalanság, sőt hálátlanság. A barátok közül Petőfit senkihez sem fűzte mélyebb vonzalom, igazabb, bensőbb szeretet, mint *) (Arany más összefüggésben hasonlót mond : Hiszen a bú mesterkezének Verésitől a legszebb ének, A legszebb dal fakad. A dalnok búja.)