Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása

Petőfi Sándor költészete 43 Homeros, Shakespeare, Moliére, Goethe. Igaz, hogy az eposz és dráma némileg alkalmasabb keret és forma az egyetemes értékű örök emberi-nek kifejezésére. De vájjon a lirikus mellettök okvetetlen vesztes-e? Nincsenek eszközei, nincs-e módja kárpótlást szereznie azért, amiben kisebbséget lát? Petőfit illetőleg első sorban megnyugtató az, hogy a legnagyobb költők valójában népköltők, Homeros tisztán népköltő, Goethe javarészt az, Shakespeare és Moliére drámáiban sok a nép- és népies elem. A londoni és párisi nép lelkesedéssel csüngött múzsáikon ; Shakespeare népies alakjai és szólamai, Moliérenek vele egyező tulajdonai, egyszerűsége és népdalkultusza (A mizantróp-ban) arra vallanak, hogy a népiesség, noha egyénibb jellegű, nem akadálya a szellemi világuralomnak a költészet terén. A tapasztalat azt is mutatja, hogy a könyvek közt az tarthat igényt az elsőségre, amely általában — mindig a nép vagy nemzet egyéni életének keretei közt — az életet teljesen és híven festi. Ilyen a biblia (keleti népélet) és Homeros müve (görög népélet). Lirikus, az érzelmi világ megtestesítője, ha ily színvonalra emelkedik, helyet foglal a világ pantheonában. Egyes dal, ha érzelem és fantázia tökéletes alkotása, megragadóbb hatású bármely drámai vagy epikai részletnél, mert újra meg újra visszacsendül a lélekben. A dráma nagy jeleneteiben megdöbbent, az eposz szelíden andalít. Egy nagy lirikus mű-