Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)
III. Petőfi költészetének tartalma és aesthetikai méltatása
42 Petőfi-Könyvtár mindenki megérti, mindenki kiveszi részét belőle, pór és nemes egyaránt. Lelkéből és lelkére beszél mindenkinek. Tág a tér, amelyen halad, nem fenekük meg kopott szólamok kátyúiban, nem bukdácsol elkoptatott érzelmek kövületei közt. Úr és szolga, a katona, a pór, a csikós, bojtár, betyár, a kisbéres, az öregbéres, a tanitó, pap, kántor, a földműves, a czigány, a tolvaj, vándorlegény, korcsmáros, az ifjú lány, a vén asszony, a drótos tót és üveges zsidó, a nemzetes, tens' és ifiasszony stb. — szóval mind megleli érzelmeit, képét, egyéni mivoltát Petőfi költészetében. Petőfi megsejté, mi e lelkekben az örök és maradandó: a magyar lélek géniuszát — az alkotó erőt, a fenntartó erényt. E sejtelem volt búja és bizalma forrása; a búé, mert a nagyságot porba tiporva látta, a bizalomé, mert a rab oroszlánt is oroszlánnak kell vala tartania. A bú és bizalom költészete tartalmi gazdagságának alapja, forrása. V. Petőfi költészetének tartalma. Vájjon Petőfi, ki Íziglen magyar költő, a világ legnagyobbjai között foglal-e helyet, avagy csak a nemzeti hiúság és a hevülékeny magyar sziv emeli arra a rangra, melyen az örök alkotások nagy mesterei állanak? Aggodalmat kelt bizonyos tekintetben, hogy, akiket legnagyobbaknak tartanak a világ összes népei, leginkább epikusok és drámaírók:
