Somogyi Gyula: Petőfi könyvtár 14. Petőfi Sándor költészete (1909)

II. A népiesség

Petőfi Sándor költészete 41 sökben, viselkedésökben magyarok. A legények ugyan parasztok, de minden magyar úgy érez, akár úr, akár a nép fia. szerelem, a szerelem-ben a juhász szerelmi bánatában, mint a nép mondaná, elvesztette eszét.*) Se nem lát, se nem hall. Ráereszti a vetésre a nyájat, elveszti az eleséget . . . nem tudja mit csinál. Minden szerelmes ilyen: az egyetemesség az egyéniben! És az egyént a magyar népélet köréből szemeli ki a költő, abba helyezi vissza, hogy a magyar érzés és cselekvés típusaként lebegjen előttünk. A tárgy, jelenség vagy alak mélyebb valójának felismerése, az igaz, való képnek vagy érzelemnek megfelelő kifejezése, hogy énünkét vagy ennek részét tükröztesse vissza, a művészet legnagyobb titka, a hatás kútfeje, a költő genieje. Ebben jelentkezik Petőfi fényoldala, mindent felülmúló tehetsége. Mint sokadalom tárult fel előtte a magyar nép, százféle alakjaival, a mult sok bánatával, a jelen örömtelenségével; küzdve léteért, elkiilönödve foglalkozás, rang, vagyon és jog szerint. Veszendő faji jelleg, mellőzött nyelv ernyedt kapcsa a sziveknek. Egy csak a felleg volt, mely beárnyékolta a maroknyi népet: a honfi bánat komor fellege. Ezen mélységes bánatnak úgy tud szószólója lenni, hogy *) Vörösmarty: Testi lelki nyugodalmam Mind eltüntenek, Nappal álom forr fejemben, Éjjel gond virraszt.