Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 95 művészetekben csak a kiváló egyéniségnek van helye és egyben megállapítja, hogy miben áll ez a kiválóság. Kiváló művészi egyéniség csak az lehet, kinek igen magos fejlettségű vagyis souverain öntudata van, amely öntudatosságánál fogva nem más egyéniségeknek, hanem saját egyéniségének ihletett sugalma szerint és e sugalomhoz való törhetetlen hűséggel alkotja meg munkáját. Az ilyen kiváló egyéniség továbbá éppen kiválóságánál fogva a nemzeti s ez által az általános emberi haladásnak munkása: tehát nem, hogy megtagadója lehetne a nemzeti és emberiségi ideáloknak, sőt ellenkezőleg azoknak hivatott letéteményese. Megengedem, hogy ezek a meggyőződések az aesthetikai ábéczéhez tartoznak; de fájdalom, a modern emberek mindent tudnak már és csak az ábéczét felejtették el. Különben, ha valaki az imént kifejtett meggyőződéseket nem is vallaná, az mitsem változtat azon a tényen, hogy Petőfi valóban a föntebbi értelemben vett művészi individualismus elvének volt úttörője költészetünkben. Abban az időben ugyanis, amikor Petőfi föllépett, az egyéniség elvének nem lehetett másként érvényt szerezni, mint a népiesség segítségével. Avagy talán az akkori szalónias műczinczogásnak védelmére kellett volna kelni az egyéniség nevében? Hiszen az a lirai müczinczogás, melyet Bajza epigonjai kifejtettek, egyenes megtagadása