Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)
94 Petőfi-Könyvtár egy előkészítő stádiuma volt. Nyilvánvaló, hogy az ilyen pártos szempontokból induló vizsgálódás éppen csak azt homályosította el, hogy mi jelentősége volt a népiességnek magában Petőfi költészetében, és hogy mi a jelentősége egész nemzeti költészetünk fejlődésének történetében. Mondottam, hogy Petőfi vívta ki a művészi individualismus sarkalatos (modern) elvének jogosultságát irodalmunkban. Ezt az elvet, fájdalom, nagyon sokan félreértik, félreismerik, mert tehetségtelen, de feltűnési viszketegtől űzött írók ezerszeresen visszaéltek vele. Utánzók, főképen a divatos külföldi áramlatok majmolói akárhányszor az „egyéniség" szent nevében tukmálják majmolásaikat az irodalmi fórumokra és az olvasó közönségre. És ami a legnagyobb baj: akadnak súlyos idegbetegségben szenvedő íróemberek, kik az „egyéniség" szent nevében a nemzeti és ebből kifolyólag az általános emberi eszmények megtagadását hirdetik, és azt akarják elhitetni, hogy mennél súlyosabb agybetegségből vagy idegbántalomból ered ez a tagadásuk, annál nagyobb egyéni kiválóságról tesz bizonyságot. Ez a járvány, mely az utolsó évtizedek folyamán szokatlan méreteket öltött Európaszerte, mindenütt az „egyéniség", az individualismus jogainak modern leplébe burkolózik és nagyon alkalmas arra, hogy az individualismus igazi művészi elvét teljesen elhomályosítsa. Pedig ennél világosabb, érthetőbb elv nem képzelhető. Azt mondja, hogy a költészetben s általán a
