Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 81 8. A virágnak nincsen oly szüksége harmatra, napfényre, mint amily szüksége volt Petőfi költészetének a boldogságra, mely a viszontszerelemből fakad. Bámulatos, hogy Petőfi egyénisége mennyire megnövekedik, költői alkotóereje menynyire meghatványozódik a szerelmi boldogság napsütése alatt. Különösen jól eső látvány, hogy a költő szivébe 1847-ben valami nyugalom vonul be, mely azelőtt sohasem lakott benne. Először kelti azt a benyomást, hogy erejét nemcsak büszke daczból, hanem nyugodt férfiöntudatából meriti. Megvetette lábát a földön, szilárd talajon áll, nem zaklatott a lelke, nem lázong örökké, hanem szivének boldog összhangjából csak úgy ontja, árasztja a költői nyárnak érett gazdag termését. Mindjárt fejtegetéseim elején kiemeltem volt, hogy Petőfi főkép dynamikus ihlete által különbözik más poétáktól, vagyis hogy gyorsan váltakozó különnemű hangulatokon át csapong a költészet virányain vagy szökel merész futamokban a légi magasságokba. Egyéniségének képe azonban nagyon hiányos maradna, ha megfeledkeznénk arról, hogy főképen szerelmi boldogsága idején, Petőfi-Könyvtár. XIII. 6