Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 71 7. Meggyőződhettünk, hogy czélszerü volt a költőt mindenek előtt magába szállása pillanataiban fölkeresni, mert csak ekkor, midőn mélyebben magára eszmél, válik le lényéről a népies köntös, melybe költői fejlődésének első szakában oly szorosan burkolódzott volt. A „Felhők"-ről ugyancsak senki sem mondhatja, hogy azok népies versek volnának, hiszen a költő géniusa ezekben a világbánat birodalmát súrolja. Ami pedig a Tündérálmot illeti, ez a legtisztább szűzies ifjúi romantika terméke, mely csak a művelt ember lelkéből sarjadhat, úgy hogy még csak érintkezési pontja sincs a népköltészet világával. Valóban a „Tündérálom"ban Petőfi költői nyelve egészen a Vörösmartyéval rokonul. Valami uj vonást visz ugyan bele a Vörösmarty nyelvébe, mert még az ifjú álmok világát is meglepő lélektani realismussal festi, de azért alapjában véve mégis csak a Vörösmarty költői nyelvét fejleszti tovább, természetesen a maga egyéni módja szerint. Hiába, tisztában kell lennünk azzal, hogy Vörösmarty a magyar lyra költői nyelvének igazi atyja, úgy hogy minden igazi lantosunk akarva vagy nem akarva ezt a nyelvet fejleszti tovább. Aki nem vinne be valamit Vörös-