Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 45 fogva magasabbrendű érzékfölötti vágyódásokkal függenek össze. így hát nem is pusztán csak csárdát, hanem egy templomra emlékeztető csárdát látunk itt romokban heverni, úgy, hogy a földi dolgok elmúlása fölött való fájdalmunkon keresztül egy hür csendül meg bennünk, mely az Örökkévalóhoz ragadja lelkünket. De a költő nem elégszik meg azzal, hogy pusztán egyéni érzületünknél fogva ragadjon meg bennünket, hanem megpendíti bennünk történelmi emlékek révén a nemzeti érzésmódot is olyformán, hogy nincs az a híres várrom, melynek omladékai előtt kegyeletesebb érzés támadhatna bennünk, mint amilyet bennünk ez a nagy költő-bűvész egy rozoga csárda láttára fölébreszteni tud : De mi ez ? ... sír... halál... hova nem vetődtem ! Nem csoda különben, mert rom van előttem. Nem váromladék ez. Csárdának romjai, Hanem hiszen azt az idő nem keresi: Mely'k milyen épület ? vár-e avvagy csárda ? Ennek is, annak is reá lép falára; S hova az idő lép, omlik, ha kő, ha vas, És neki semmi nem alacsony, nem magas. — Hogy van, hogy e csárda kövekből épüle ? Holott kőtermésnek nyoma sincs körüle. Itt régente falu avagy város állott, Mig nem nyögte hazánk a török rabságot; (Szegény Magyarország, szegény édes honom, Be sokféle bilincs volt már lábaidon!) E hajdani várost földúlta az ozmán, Kő kövön nem maradt, csak az isten házán.