Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 43 És a csonka torony, mely a harczoknak utána Most szomorún hallgat gyér fükoszorúzta fejével, S várja jövendőjét, mely lábát ráteszi, s akkor Összeomol, mint a koldus, ha kikapja kezéből A mankót a halál ... áll még a gólya fölötte, Méla merengéssel nézvén a messze vidékbe ? (Levél Arany Jánoshoz.) Majd annak módja szerint áttér magára, házasulandó voltára, és hogy igy-úgy most már neki is meg kell komolyodnia, hivatal után néznie, meg kell tanulnia a kenyérért szépen mosolyogni, nyájasan szót fogadni, alázatosan fejet hajtani. No de ennek a gondolata is egyszerre csak „lángfelhőket idéz véres szemeinek elébe", szive tombolni kezd, # Pegasusa megbokrosodik és a kezdetben vastagon tréfálkodó epistola a szabadságimádatnak fényes hymnusává magasztosul : Isten hozzátok! lelkem mulatni szeretne Még veletek, kedves hiveim, de az elragadó szél Képzeletem százrétü vitorlájába beléfujt, Szétszakad a horgony, fut gályám, elmarad a part, S ringat habkarján a látkör nélküli tenger, És mig az orkán zúg, s a felhők dörgenek, én a Lant idegébe kapok, s vad tűzzel zengi el ajkam Harsány hymnusodat, százszorszent égi szabadság ! (Levél Arany Jánoshoz.) Nagy művészettel van fölépítve ez a költői levél, mert szinte népies kedélyeskedésből indulva ki a különböző átmeneti hangulatok egész létráján fut