Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 37 leggyöngédebben árnyalt képet fösti kedves folyamáról csak azért, hogy az idyllt, melybe bennünket oly mesterien beleringatott, minél féktelenebb tombolással zárhassa le. Mindjárt az első ütemekkel tökéletes csendéletet varázsol elénk, mert ott ragadja meg a Tisza képét, ahol a kis Túr szalad beléje, mint gyermek az anyja ölébe: Sima tükrén a piios sugárok (Mint megannyi tündér) tánczot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése. Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe Egy madár csak néha füttyentett be. Nagy távolban a malom zúgása Csak olyan volt mint szúnyog dongása. (A Tisza.) Bizonyára minden más költő megmaradt volna ez ünnepi csöndnek bűvölő hangulatrajza mellett; de Petőfi dynamikus lelkületéhez híven így fejezi be a költeményt: Pár nap múlva félszendergésemböl Félrevert harang zúgása vert föl. „Jön az árviz! jön az árviz!" hangzék, S tengert láttam, ahogy kitekinték. Mint az őrült, ki letépte lánczát, Vágtatott a Tisza a rónán át, Zúgva, bőgve törte át a gátot, El akarta nyelni a világot! (A Tisza.)