Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

Petőfi 29 tómban rámutattam, hogy Petőfi lángelméjének rendkívülisége mindenek fölött fejlődése menetének forradalmi tempójában nyilatkozik meg. A kóbor lantos, ki kezdetben oly hetyke, szilaj dalokat fütyörészett, később szerelmi boldogsága korában, a leggyengédebb, legfinomabb emberi érzések húrjain játszik. „A korláttalan természet vadvirága ", mire tüskés kelyhéből egészen kibontakozik, ragyogó színeivel, illatával megszégyeníti a melegházak mesterségesen ápolt dísznövényeit. A nép fia, ki csak tudattalan szükségszerűségből látszik dalolni, később alföldi genre képeiben úgy bánik a genrefestő ecsetével, mint a bevégzett mesterek. Kezdetben összes lelkesedését bordalaiba önti, de hogy minémü az a láng, mely benne lobog, csak később tűnik ki. A bormámor könnyelmű dalnokából a világszabadság prófétai ihletű költője lesz. A Kukoricza Jancsi hőstetteinek megéneklője az európai szabadságmozgalom eszméinek apostolává emelkedik. S ez az egész evolutio mindössze négy esztendőt vesz igénybe (1845—49), mert hiszen fejlődésének első szaka (1842—44) csak vedlés, csak átmenet a vándorszínész állapotából a poétáéba. De alig hogy positiot foglal az irodalomban s benne megerősödik, rövid négy esztendő alatt korszakalkotó munkát végez. Korszakalkotónak kell e munkát mondani, mert Petőfi általa nem csak világhírűvé lett, hanem valósággal a magyar művészi genius megszemélyesitőjeként áll a külföldi közvélemény előtt. Petőfit a költői tehetsé-