Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

22 Petöfi-Könyvtár művészek között is csak kettőt ismertem, aki ehhez jobban értett Petőfinél. A legtöbb költő nem tudja felolvasni a saját költeményeit. Petőfi felolvasása elragadó volt; kivált ha női társaság előtt szavalt. S ez a szavalási tehetség mozdítja elő a költőnél a ritmus-érzéket, ez találtatja meg vele a helyes „numerus"-t — a költői formát. Petőfi költeményein megérzik, hogy szavalta is azokat, amig írta . . . Amellett alakitó tehetséggel is birt, kitűnően tudott paródiázni. Ha most támadna hasonló: kitűnő szinész lenne belőle; de az ő korszakában maga a (megfelelő) irodalmi válfaj is hiányzott . . . Amit akkor a színésztől követeltek: hatalmas páthosz, dörgő hang, vagy olvadozó szerelmes orgánum, az mind hiányzott Petőfinél". (Petőfi Összes költeményeihez írt Előszóból.) Látni tehát, hogy Jókai nem tagad meg Petőfitől minden színészi képességet, sőt határozottan bizonyos alakító és paródiázó tehetséget tulajdonít neki, ami szavalatának elragadó erőt kölcsönzött. Mások is följegyzik róla, hogy szavaló előadása határozottan szinészies jellegű volt és hogy egy ízben a pápai képzőtársaságban paródiázó előadásával pompás kaczagtató hatást ért el. De amire a fősúlyt kell vetnünk az, hogy Jókai megerősíti azt a föltevésünket, hogy Petőfi írás közben bensőleg szavalta, bensőleg szinésziesen alakította verseit. Szokássá lett nálunk adomázva élczelődni Petőfi szinészeti balsikerei fölött. Jókai gyöngéd lelkét szemmel láthatóan bántja ez a durva ado-