Palágyi Menyhért: Petőfi könyvtár 13. Petőfi (1909)

20 Petöfi-Könyvtár Azt mindenki érti, hogy olyan drámaíró, mint Shakespeare, Hamletjében a művészetről való általános elmélkedését a színészethez köti, de hogy akit az istenek is lantos költőnek szemeltek ki, a színészetben lássa a művészetek művészetét s hat esztendőn keresztül, vagyis pályafutásának egész első felében élethivatásának nagy dilemmáját a „színésznek lenni vagy nem lenni" kérdésében élezze ki, arra ugyancsak nem mutat példát a történelem. Megvallom, hogy e furcsaságon sokat töprengtem és hogy már évek hosszú sora előtt, valahányszor Petőfivel foglalkoztam, mindannyiszor az a kérdés vetődött föl bennem: vájjon miféle kapcsolat állhat elé a lírai és a színészi ihlet között, miképen olvadhat át a szinész láza a dalnokéba? És e kérdés annál inkább izgatott, mert Petőfi költészetének nagyszerű lirai hullámverésén keresztül akárhányszor érezni véltem az alakító színészi ihlet párhuzamos munkálódását is. Régi meggyőződésem, hogy az aesthetikát csak úgy helyezhetjük szigorúan tudományos alapra, ha szoros vizsgálatnak vetjük alá azokat a csodálatos állapotokat, melyekből a műalkotás megszülemlik, s melyeket az ihlet lázának szoktunk nevezni. Magától értetődik, hogy a művészi ihletnek emez állapotait mindenek előtt lélektanilag kell elemezni, de mert a szellemi élet érthetetlen marad, ha legszorosabb kapcsolatba nem hozzuk a physikai élettel, hát az ihlet állapotainak titkát physiologiai úton is meg kell világítani. Hiszem is, hogy az