Egressy Ákos: Petőfi könyvtár 12. Petőfi Sándor életéből (1909)

Petőfi utolsó útja 1849. julius végén

90 Petöfi-Könyvtár folyvást rímekben beszélt; döntő csatákról, diadalokról verselt; költeményét: „Egy gondolat bánt engemet: Ágyban, párnák közt halni meg! . . ezerféle változatban hangoztatta, idézte . . . Exaltácziójában Bémet Shakespere fölé emelte. Emiatt atyámmal — először és utoljára az életben — csaknem komoly összeütközése volt. Petőfi lelkesedése nem ismert határt. A szabadságharcz dicshimnuszát nem festhette, apotheozisát nem Írhatta meg ragyogóbb színekkel emberi halandó, mint Petőfi tevé élőszóval, ez átszellemült állapotában! — jegyezte meg atyám. Mily magasztos meghódolás az eszmény előtt, mily mérhetlen hazaszeretet s mily végtelen rajongás a népszabadságért, mely Petőfit arra késztette, hogy édes családi otthonát, imádott nejét, bálványozott Zoltán fiát rövid együttlét után, amennyit neki a fukar sors juttatott, az első és legboldogabb mézédes évében hagyja el s fegyvert ragadva, a honvédek sorában csatasíkra szálljon! Avagy: nem éppen ez a rendkívüli családi üdvösség ösztönözte-e őt méginkább arra, hogy tűzhelyét megvédje s hazája felszabadításával, a polgári élet drága kincsét: a békeséget megszerezze s önnön nyugalmát, családi élete boldogitására, biztosítsa! ? Vagy talán éppen azért részesült oly rendkiviili