Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)
A mennyország küszöbén
198 Petőfi-Könyvtár lassanként a feledés mindig sűrűbb fátyola fog végkép eltakarni." Ezalatt Petőfi egymásután irja Júliáról a szebbnélszebb verseket, amikben méla borongással, de még viharzó szenvedély nélkül tépelődik azon, hogy szereti-e Júlia, vagy nem. .Álmodtam szépet, gyönyörűt" czimű költeményében keserűen veti a szemére, hogy boldogságról álmodott és ő felköltötte „Ereszkedik le a felhő" kezdetű gyönyörű dalában elmondja, hogy záporeső szakad s a fülemile csak dalolgat s igy végzi: Barna kis lány ha nem alszol, Hallgasd, mit e madár dalol; E madár az én szerelmem, Az én elsóhajtott lelkem. E gyorsan termett szerelmes versekből nyolczat szépen leirt s Czekéről elküldte Júliának, a néhány lapnyi füzet külsejére ráirva: Az ősz utolsó virágai Júliának Majd emlékverset irt hozzá „Sz. J. kisasszony emlékkönyvébe" czimen, azt egy albumlapra letisztázva, október 10-én magával vitte Erdődre s átadta Júliának. — Köszönöm, — szólt tartózkodóan a leány, amidőn a sokkal többet sejtető, mint mondó emlékverset átfutotta. — Az előbbieket is megkapta? — tudakolta Petőfi. — Megkaptam és köszönöm, — felelte Júlia. — S mi a véleménye róluk, Júlia? — Nagyon szépek, de mintha az érzelem is csak költött volna bennük. — Pedig a szivembe mártott tollal irtam valamennyit, s tudja, miért jöttem most, Júlia?
