Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Az első tövis

68 Petőfi-Könyvtár — Rajta pajtás, ha német vagy, lássuk, miként czinczogtatod azt a holdvilágot. Samu csak nevetett rajtuk, s nem várva további biztatást, elővette a gitárját s belefogott egy ábrándos német dalba, amely csakugyan olyan keserves volt, hogy holmi érzékeny szivű német leányok zsebkendőt öblögettek volna mellette. A hang azonban, amelylyel Samu kisérte, csinos, kellemes csengésű volt s minél jobban figyelt rá a leányka, annál sötétebb és szürkébb karikákba húzódott a Petrovics szeme. Amikor Samu elhallgatott, mindhárman tapsoltak, egyedül Sándor állott köztük némán és komoran. S midőn a vendégek eltávoztak tőlük, Sándor parancsoló hangon hívta magához Orlayt. — Samu, — szólt hozzá rekedten, haragos ránczokba gyűrve homlokát — szeretsz te engemet? — Miért kérded? — csodálkozott Orlay. — Csak azért, barátom, — válaszolt az ifjú sötéten, — hogy akkor ne marczangold a szivemet. — Nem értelek, pajtás? — Majd megértesz, ha hátadon töröm szét a gitárodat. — Kuka legyek, ha egy szót is értek az egészből. — Fajankó! — pattant föl Petrovics, — hát nem látod, hogy mennyire . . . Itt aztán elharapta a szót s mélységes zavarral tette hozzá: — Csak annyit mondok Samu, hogy hagyj békét annak a leánynak. — Ugyan, Sándor pajtás, — nyugtatta meg vállára ütve, — csak nem gondolod, hogy el akarom hódítani tőled ? — Nem is tanácsolnám neked, Samu, mert ha az égbolt leomlanék, vagy ha a világ reám szakadna is, akkor se mondanék le róla.