Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Az első tövis

Petőfi élete 69 — Irtál-e már hozzá sok szerelmes verset ?— faggatta Orlay tréfás oldalára fordítva a dolgot. Az ifjú egyet rántott az atilla gombján, megrázta sörényes haját s fanyar képpel mondta: — Mi közöd hozzá? Samu azonban nem tágított és mert az ifjú őt nagyon szerette, végre is engedett s felolvasta neki egy kétsoros versét, amelynek eszméi utmutató határkövei jövendő költészetének. Ez volt a két verssor: Hasztalanul vágyasz vad sors kínozni. Nem érzem : Nincs szivem. A haza s a lányka s barátnak adám. — No látod, hiszen ez nagyon csinos vers, — szólt komolyan Samu. — Hanem ha beszélsz valakinek róla, hát meggyomrozlak, — fenyegette meg Sándor. — Barátom, van nekünk Sopronban irodalmi körünk, ott majd felolvashatod a verseidet s a diákok ugyancsak fognak tapsolni érte. — Ki tudja, nem jön-e valami közbe, ami világgá üz engem, — sóhajtá borús sejtelemmel az ifjú. — Sokszor oly nyugtalan vagyok, oly sötetnek látom a jövőmet, hogy szeretném kitépni a szivemet. — Ezt a szerelem teszi. Ne gondolj annyit Rózára s mindjárt nyugodtabb leszel. Beszélgetésük itt félbeszakadt, mert a mérnökné hivatta Sándort. — Fiam, — mondta gyöngéden az asszony, — mértéket akarok venni neked, mert kevés a fehérneműd s egy pár inget kell készítenem, hogy abban se legyen hiányod, ha Sopronba mégy. — Köszönöm jóságát, néni, de majd küld nekem az édes anyám.