Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Új élet, új remény

56 Petöfi-Könyvtár megörült Salkovics Péter levelének, aki a nagy szünidőre Ostfiasszonyfára hivta meg a fiát. Ez a sógora tekintélyes mérnök volt, nyolcz segéddel dolgozott s bátyja volt Salkovics Mihály­nak, aki tönkre tette. A mérnök ezt a levelet öcscse kérelmére irta, akit nagyon vádolt a lelkiismeret, hogy hiszékeny SZÍVŰ sógorát oly kegyetlenül berántotta. A nemes lelkű Petrovics pedig nem volt az az engesztelhetetlen ember, aki élete fogytáig gyűlölte volna akaratlan megrontóját, s elküldte a fiút mér­nök nagybátyjához. Haj, úgyis nehéz volt neki akkor a sorsa. A végzet mindkét kezével ránehezedett s egymást érte nála az egzekuczió. Legalább nem látta a fia, hogy mint rántják ki alóluk az utolsó gyékényt is. Az ifjú pedig örvendett, hogy ismét a maga szárnyára eresztették. Fehérvárról kocsin vitte Salkovics Mihály Ostfiasszonyfára s itt találkozott először rokonával Orlay Somával, aki soproni diák volt. A háznéppel együtt Orlay is a kocsihoz futott. A daczos tekintetű, serkedző bajuszu, fahéjszin arczú, sörtekemény, barna hajú ifjút az első pilla­natban nagyon fanyarnak találta. Keskeny, lelógó vállai közül kútgém gyanánt kinyúló hosszú nyaka, komoly, hideg arcza, s éles, csaknem átszúró tekin­tete szinte megdöbbentette. A mérnök e szavakkal mutatta be őket: — Rokonok vagytok, legyetek jó barátok is. Mihelyt beszédbe ereszkedtek, Petrovics arczá­nak hidegsége szemlátomást felengedett. Hangjában volt valami kellemes, megnyerő, lágy rezgés, mely mintha szive mélységének, lelke nemességének tisztán visszaverődő visszhangja lett volna s hamar elvette az első benyomás kellemetlen izét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom