Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Farkasból bárány

34 Petöfi-Könyvtár — Ej, haj, öcsém, sohse halunk meg, — rikkantott egyet a korcsmáros, — te pedig, anyjuk, ne köszöngess ott a kemenczének, hanem igyál egy-két kortyot, mindjárt kimegy az álomaszemedből. A menyecske ivott is pár cseppet az ura poharából, s a jelentkező ásítást elnyomva, csinján jegyezte meg: — Édes gazduram, jó lenne már a lefekvésre gondolni, mert a diák ur nagy utat tett ma, s jól fog esni neki az éjjeli nyugodalom. — Igazad van, anyjuk, — hagyta helyben a csapláros, látva, hogy a vendég is helyeslően biczczent a fejével. No hát ágyalj meg a diák urnák a vendégszobában, hadd pihenje ki magát. — Köszönöm jóságát, bátyámuram nem is tudom, hogy fogom meghálálhatni ezt a nagy szívességet. — Sohse törje rajta a fejét, öcsém, majd megfizet azért a jó Isten. — Szegény diák uraktól úgyse szokott elfogadni pénzt az én uram soha, — toldotta meg a jólelkű menyecske. Egy félóra múlva aztán le is feküdt Petrovics a vendégszobában, magára húzta a jó meleg dunnát s elkezdett gondolkozni a vándorélet első napjának változatos eseményeiről. — Czudarul kezdődött, de annál jobban végződött a mai nap, — gondolta magában. És mikor az álom, mint valami szines szárnyú dongó, zsongva-bongva szálldosott körülte, eszébe jutott ismét a selmeczi búcsúzás, az apró, fehér házak, a lyceum, az elhagyott pajtások, s mialatt lecsuklott fáradt szempillája, ott maradt az arczán egy kicsordult könnycsepp, amely előfutárja volt a szenvedések végtelen sorának.