Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Farkasból bárány

Petőfi élete 33 ségem, — felelte Petrovics, nagyot hörpintve a folyékony lángból. — Hej, öcsém, mikor én ilyen fiatal voltam, be vígan éltem világomat. így farsang táján akkora murikat csaptunk, hogy a czigány is négykézláb mászott haza. Nóta, táncz, vigasság verte fel a házat, ahol mi összejöttünk s vége-hossza nem volt a dáridónak. Hej, de nem is volt akkor olyan szük világ, mint mostan. Majd csak jönnek még szebb napok is a magyarra, — válaszolt Petrovics bozontos üstökébe mélyesztve a kezét, a másikkal meg az állát támogatva. — De azért a régi szép nótákat még most is el-eldudolgatom magamban, kivált, ha ez útszéli kunyhóban elfog az unalom s jól bepityizálok. Szereti-e öcsém, a nótákat? De mennyire, élek-halok a szép magyar nótákért. — Mert tudja meg, öcsém, hogy aki a dalt szereti, annak jó szive és nemes lelke vagyon. — Annak nem volnék híjával. De mihaszna, ha rajtam lóg a szegénység koldustarisznyája. — Lehet még abból arany csikókkal telt abrakos tarisznya is, öcsém, csak nem kell elcsüggedni. Amely emberben az ész, erő, akarat frigyre lép, abban nem lakhat örökké a balsors. Egyszer csak kiteszi a szűrét a szerencse. Oda-se hát ennek a világnak. Tudja-e diák uram ezt a régi nótát, hogy aszondja Házam előtt van egy nagy fa, Piros kendő lobog rajta . . . Iczacza! Barna babám rákötötte, Egy pár csókot kapott érte . . . Iczacza! Az ifjú halkan utána dúdolta, miközben izzó homloka gyöngyözni kezdett a mámortól, mely jócskán bekötözte már benne a józanság ablakait. Petófi-Könyvtár. XI. 3