Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Csapó Etelka

Petőfi élete 173' Most már látta, hogy a való, mely annyiszor sebezte véresre a szivét, lassankint mind beváltja ama büszke és nagyratörő álmait, amiket országos hírnevéhez és dicsőségéhez fűzött. Uti jegyzeteiben azt irja, hogy őt nem lepte meg a fáklyászene, nem elbizakodottságból, hanem, mert neki legnagyobb nyomorában is világos sejtései voltak arról, ami vele egykor történni fog s meg is történt .... Amerre csak jártam, öleltek, szerettek bár gázoltatásomra mindent elkövetnek a kritika hősei. És én csak azt mondom nemzetemnek, mely figyelmére méltatott, hogy figyelme nem lesz eltékozolva. Mily jósszavak, mennyire érezte ez a csodás lángszellem költői erejének óriási nagyságát! A tanuló ifjúság kitüntetését azzal viszonozta, hogy elment a főiskolai magyar társaság egyik ülésére s ott nagy hatással elszavalta Vörösmarty Szép Ilonkáját. Itt kelt költőversenyre Kerényivel és Tompával s mindhárman megénekelték az „Erdei lak"-ot. E költői versenynek egész irodalma támadt s az öreg Szemere Pál klasszikus méretű versben dicsőitette érte kedvelt ifjú barátját, Petőfit. A tűnőiéiben levő búskomorságból még itt is maradt egy-két felhő Petőfi kedélyén. Még gyakran eszébe jutott Etelka s emléke elkísérte mindenhová, mintha gyászfátyollá lett volna a kalapja mellett, de már elsirta a fájdalom könnyeit s az idő kivette szivéből Etelka képét. Most már nagyon is üresnek érezte a szivét, keble templomának ezt a kis harangját, amelynek szerelem a nyelve, öröm vagy bú a harangozója. Pedig az ő költői lelkének úgy kellett a szerelem, mint a halnak a viz, búvárnak a levegő.