Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Csapó Etelka

Petőfi élete 165' Nagy csizmás, közönyös arczú emberek czipelték s lábukról egy csomó havat ráztak le. A hó hamar elolvadt s tócsák támadtak a szobában. Özv. Csapóné s Vachottné most öltöztették a halottat hófehér, könnyű csipkeruhába. A temetkezési emberek ezalatt a kék bársonynyal bevont ravatalt állították fel s vastag, kék szalaggal ellátott gyertyákat tűztek az ezüst karú, fekete talpú gyertyatartókba. A leányka gazdag, szőke haját nénje két oldalt lefésülte s az fényes hullámokban köritette csaknem a lábáig, amelyen fehér atlaszczipő volt. Homloka köré jázminból és mirtusból font koszorút tettek, mig keblén imára kulcsolt kis kezébe bokrétát adtak s a leányka egészen olyan volt, mint egy alvó menyasszony. A temetkezési emberek most föl akarták emelni, hogy ravatalra tegyék. Petőfi villámgyorsan odaugrott s odább tolta őket. — Félre innen, — rivallt rájuk haragtól szikrázó szemekkel, — meg ne érintsék piszkos kezükkel ezt a liliomot! Jer Sándor, — mondta aztán könnyekig ellágyulva, — tegyük be Etelkát a koporsóba. Mindnyájan sirtak, amint a koporsóba tették a letört rózsabimbót. A gyertyákat meggyújtották s azok körüllobogták a megfagyott, koporsóba tett életet. Petőfi odaborult a halott fejéhez s könnyeivel áztatott homlokát megcsókolta. — Oh, mily hideg vagy, elköltözött mindenségem, — jajdult fel fájdalmában, amint a család hangos zokogással kiment a szobából. Nézte, nézte megkövülten azt a lehullott szép virágot s keserű érzelmek vihara tombolt a szivében.