Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

János vitéz

Petőfi élete 155' Petőfi a szobába nyitva, meglepetésében az ajtó előtt megállt s csak azután futott az édes anyjához. Az öregasszony könnyezve csókolta, ölelte, majd kezébe fogta az arczát, gyönyörködve nézegette, aztán boldog mosolylyal szólt: — Be jó szinben vagy, fiam ! — Hadd lám, — szólalt meg most vastag, kemény hangján az öreg Petrovics s a gyertya fölé fordította fiának az arczát. — Az ám, fiam, most nem olyan a színed, mint a fogyó, hanem mint a telő holdvilágé. — A rendes, nyugodt élet teszi ezt, édes apám. — Hát hogy folyik most a dolgod, kedves fiam ? — Jól, édes apám hál' Istennek, nem panaszkodhatom. — Mondd csak fiam — jó ember ez a te gazdád ? — Nagyon jó, édes anyám. Egy kicsit ugyan érezteti velem, hogy segédje vagyok, de azért igazságos és jószivü hozzám. — És rendesen fizet, nem húz le tőled semmit? — Ellenkezőleg, még előleget is ád, ha kérek; most száz forintot kaptam tőle külön egy munkámért. — Száz forintot? — ismételte csodálkozva az anyja. — Hát aztán hová tetted azt a rengeteg pénzt ? Jó helye van annak, édes anyám. — Tán adósságot fizetsz belőle ? — Nincs nekem egy fillér adósságom sem, édes anyám. — Akkor hát hová tetted a pénzedet? — Itt van a fiókban, holnap akartam elküldeni édes szüleimnek, de annál jobb, hogy itt vannak, legalább magam adhatom át.