Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Rövid boldogság

110 Petőfi-Könyvtár — Magam is azt akarom, édes apám, hogy örömük teljék bennem. — Kedves bátyám, — szólt most Orlay, — Sándor egy-két év múlva pénzt is kaphat a verseiért. — Ugyan, hagyd el öcsém, hiszen minden faluban ezrével terem a nóta, legények, leányok csinálják a mezőn, vagy fonóban, de sohase kapnak egy fityinget sem érte. — Nem bizony, mert az ilyen nóta úgy terem, mint a mezőn a virág és elhal, mint a mezei vadvirág. Hanem amit Sándor ir, az elterjed az egész országban, mert azt az újságok is hozni fogják. — Az újságok csak hires emberek munkáit közlik. — Ugy, na lássa bácsi, akkor már a fia is hires ember, mert a legtekintélyesebb újság, az Athenaeum nyomtatta ki a versét. — Az én fiamét? — csodálkozott az öreg mészáros. — Azét bizony; mutasd meg csak Sándor azt az újságot. Az ifjú elővette kendőbe bugyolált szegényes holmiját s kikeresve belőle az újságot, átadta az öregnek, akinek egyszeriben derű sugárzott az arczán, amint a vers alatt észrevette a fia nevét. A költeményt többször átolvasta, aztán mosolyogva mondta: — Ficzkó, ez nagy baj, hogy annyira szereted az italt. — Dehogy bácsi, — nyugtatta meg Orlay, — én még sohasem láttam őt becsípve. — Nem-e, hiszen itt azt írja, hogy csak a bor istenét imádja. Szó sincs róla, édes apám, megiszom én