Farkas Emőd: Petőfi könyvtár 11. Petőfi élete (1909)

Rövid boldogság

Petőfi élete 111 a bort, ha van, de nem busulok érte, ha nincsen, az eszemet pedig soha le nem iszom. — Ne is igyál, fiam, — vágott szavába az anyja, mert elveszett az az ember, akinek az ital az istene. — Az a fő, hogy visszamenj az iskolába, — tette hozzá az öreg Petrovics. — Okvetlenül visszatérek Pápára. — Hanem engedje meg kedves bácsi, hogy a szünidő hátralevő részét nálunk tölthesse. — Ha szívesen látják s neki is kedve van, hát semmi kifogásom sincs ellene, — mondta az öreg, aki sürün szopogatván a bort, törődött arczának széles barázdáit rózsaszínű levelekkel födte be a mámor. Tíz nap múlva tehát a két ifjú egy parasztszekéren elindult Mezőberénybe, Orlay otthonába. Mielőtt bucsut vett szüleitől, a két aranyat e szavakkal nyújtotta át édes anyjának: — Fogadják el, hátha ez hoz szerencsét a házba. A szelid, bánatos tekintetű asszony alig tudott szólni a megindulástól, csak nézte a fiát azzal a gyöngéd, feledhetetlen pillantással, amelyben az ég jósága és áldása tükröződik. Aztán remegve vonta az ajkához fiának homlokát, megcsókolta, czirógatta, simogatta, mint öklömnyi korában s jóságos hangon mondta: — Csak tedd el fiam a két aranyat, szükséged lehet rá. — Nekem nem kell, édes anyám, jobb helye lesz itthon. De hiába volt minden ellenvetés, nem tudta rátukmálni a két aranyat. Mezőberényben a szünidő hátralevő részét vidám hangulatban, kedélyes szórakozások és kirándulások